Kedves Kollégák!
Az egészségügy valósága, a sokszor nagyon nehéz körülmények lassan az orvosok és betegek közé állnak. Gyógyítani és gyógyulni is nehezebb lett, az ebből eredő feszültség pedig tapintható.
Az egészségügyben vannak még virágzó kis szigetek, elfogadhatóan működő egységek, de egyre szaporodnak az elvárt szakmai szintet teljesíteni nem tudó részlegek, a rendszer egésze pedig diszfunkcionális. A probléma alapvető oka, hogy az elmúlt három évtizedben az egészségügyet a mindenkori kormányok elhanyagolták, a szükséges reformokat nem hajtották végre, több tízmilliárd forint forrás maradt el az egészségügyből. A szocializmusból örökölt rendszert így a benne dolgozók kötelesség- és hivatástudatukkal vitték a hátukon. De a rendszer kimerült, tartalékai valójában már a 2010-es évekre elfogytak.
A koronavírus-járvány ebben a helyzetben pont úgy hatott az egészségügyre magára is, mint a fertőzés a krónikus beteg szervezetére. Érzékelve a bajt és a társadalmi fókuszt, a politikai figyelem akkor átmenetileg ránk irányult, biztató lépéseket tett a kormányzat, de azóta újra a megszorítások, az ellátórendszer pénzhiánya, az egészségügyi dolgozók erőforrásainak totális kiaknázása jellemzi az irányítást.
Tavaly az egész évet arra szánta a kamara vezetése, hogy a kormányzatot a tárgyalóasztaloknál győzzük meg arról, fogadják meg a szakmai jelzéseket, változtassanak az irányítási módszereken. A szükséges eredményt ezzel a megközelítéssel nem értük el. Az államtitkárság továbbviszi a munkakörülmények szigorítását. Az orvosok munkaidejét növelő, a magánéletünk, családunk védelmét szolgáló munkaidőkeret eltolását nem vonták vissza, az ígért tárgyalásokra a témában nem került sor, ahogy a béreink értéktartásáról sem kívánnak tárgyalni. A munkáltató által ki nem adott szabadságainkról egyszerűen azt írják, elvesztek.
A munkafeltételek szigorításával, röghöz kötéssel és kényszerítéssel az egészségügy munkaerőhiányát megjavítani nem lehet. Akik ebben a rendszerben dolgozunk, pontosan tudjuk, hogy ilyen munkakörülmények teremtésével csak kevesebb orvos lesz, és ennek az árát a betegek fizetik meg.
Van azonban valami, amit nem szabad figyelmen kívül hagynunk. Az elmúlt években megannyi cikkben, riportban hangzott el, hogy lusták és erkölcstelenek vagyunk, akiknek a zsebét degeszre tömték. Vezetőszáron, fehér köpenyben viszik el, odahívott kamerák előtt az orvosokat, hogy a bűnöst bennünk keressék az ellátáshoz nem jutó emberek. Ha megnézik a közösségi média felületeit, láthatják, hogy a népharag jó része most az orvosokra irányul. Ezen nem segít, hogy a frusztrációnk, fáradtságunk, és nem kis részben a Covid soha ki nem beszélt hatása miatt a mi kommunikációnk is sokszor hagy kívánnivalót maga után. A társadalom megszólítása, informálása, a támogatás visszaszerzése kritikus fontosságú.
A Magyar Orvosi Kamara február 1-jétől országos társadalmi kampányt indított az egészségügy társadalmi prioritásként kezeléséért és finanszírozásának növeléséért. Rá kell mutatnunk, hogy nem lehet a helyzetet javítani, amíg az egész EU-ban a magyar kormány költi a legkevesebbet a rendelkezésére álló forrásból az egészségügyre. A pénz nélkülözhetetlen, de önmagában nem oldja meg a gondokat. A mindenkori politika akkor fogja megfelelően értékelni az egészségügyet, ha az társadalmi prioritássá válik, és hosszú távú programok valósulnak meg átmeneti, ötletszerű intézkedések helyett.
Kampányunkban köztéri és online elemeket is használunk, a háttérben pedig ott a tobbeterdemel.hu honlap, ahol aláírásával minden kolléga jelezni tudja, hogy jobb egészségügyi rendszert kíván.
A társadalmi kampány mellett felméréseink szerint az orvosok készek végre tenni azért, hogy jobb legyen itthon gyógyítani és gyógyulni is. Az önként vállalt többletmunka beszüntetése, a felmondások letétbe helyezése, a betegek közvetlen informálisa is az eszközeink között van, folyik az egyeztetés a szakszervezetekkel ezek alkalmazásáról.
A kampány első szakaszát az egészségügy melletti nyilvános kiállással zárjuk, melyet a Magyar Orvosok Szakszervezetével közösen szervezünk. Legyenek minél többen ott március 8-án, délután Budapesten, ne csak az orvosi szobákban és otthon adjunk hangot annak, hogy a magyar egészségügy többet érdemel.
A kamara távol tartja magát a pártpolitikától. Minket a betegeinek érdekelnek. Ezért az elejétől azt kértük, hogy a rendezvényhez egyik politikai párt se csatlakozzon. Ez nem a különböző politikai megközelítések, ideológiák rendezvénye lesz, hanem széles társadalmi összefogást igénylő esemény.
Tisztelt Kollégák!
Az egészségügy nemcsak a mi ügyünk, hanem az egész társadalomé. De ha mi nem lépünk, a társadalom sem fog. Orvosként, gyógyítóként pontosan tudjuk, hogy figyelemmel és kitartó munkával sokszor ott is lehet áttörést elérni, ami elsőre kétségesnek tűnik.
Most annak jött el az ideje, hogy figyelmünket az összefogásra és a határozott cselekvésre fordítsuk, követelve a betegbiztonság és a tisztességes egészségügyi rendszer megteremtéséhez szükséges figyelmet és forrásbevonást.
A hivatás érdekeinek érvényesítését nyugodt erővel fogjuk elérni, ahogy kollégáink a környező országokban megtették azt az elmúlt években.
Tartsunk össze, találkozunk március 8-án!