A gödi Samsung gyár ügyei kapcsán sokan sokféleképp leírták már azt, hogy milyen mulasztások történtek, hogyan veszélyeztette (veszélyezteti?) a gyár a dolgozóit, mennyire törődik a környezettel. Az akkumulátorgyártás nem áll meg az összeszerelésnél, a felhasznált NMP-t tisztítani kell, majd újra felhasználható, az akksikat életciklusuk végén ismét vendégül kell látni kis hazánkban, és megsemmisíteni azokat, bárhova is kerültek innen az EU-n belül. Mindegyik veszélyes, még kevéssé ismert – hiszen nagyon új – technológia, ami szükségszerűen fokozott szakmai figyelmet kell kapjon bármely érintett szakterülettől, így a foglalkozás-egészségügytől is.
Amiben a mostani ügy különbözött számomra az eddigiektől, az az, hogy miután elolvastam a történetet, eluralkodott rajtam a tehetetlen düh és csalódottság. Azon nem lepődök már meg, hogy számos politikus kizárólag politikai (értsd: hatalmi játszma) érdekek mentén mérlegel és dönt, nem érdekli az emberek sorsa, egészsége, és nem táplálok illúziókat a (túlnyomórészt távol-keleti) gyárak hozzáállásával kapcsolatban sem, mivel munkavédelmi és környezetvédelmi szempontból még nagyon távol vannak az EU-ban általános szabályozástól. De az, hogy ezt a több éves folyamatot magyar, működési engedéllyel rendelkező foglalkozás-egészségügyi szolgálat végig asszisztálta, kiverte nálam a biztosítékot.
Jogilag minden rendben van, a munkáltató felelős az egészséget nem veszélyeztető munkakörülmények megteremtéséért, és az okozott kár is az ő felelőssége. Az egészségügyi szolgáltató jogilag moshatja kezeit, ha mindent megtett, de a történtekkel kapcsolatban azért felmerül bennem néhány egyéb szempont is. Nevezetesen az orvosszakmai és az orvosetikai felelősség.
Mi a helyzet a szakmai vonallal?
A foglalkozás-egészségügyi szolgálat EGYETLEN feladata a munkavállaló egészségének a védelme. Ezt számos módon tudja elérni, rendszeres szűrővizsgálattal, munkahigiénés vizsgálatokkal, a munkabiztonsági szolgálattal történő közös ellenőrzésekkel és brainstorminggal. Tudjuk, hogy találtak fokozott expozíciós eseteket, azokat bejelentették, a dolgozót kiemelték a munkakörből és másikat tettek a helyére. Csakhogy itt rákkeltő anyagokról van szó, azt pedig nyugodtan nevezhetjük szakmai hibának, ha rákkeltő esetén nem minimalizáljuk az annak kitett munkavállalók számát, hanem még növeljük is azt. Ez csak rövidtávú, ideiglenes megoldás lehetett volna.
A jogszabály előír biológiai monitorozást (nem szakmabelieknek: vérben vagy vizeletben keressük a munkakörnyezetben mérhető vegyi anyagot), ennek a gyakoriságát is megadja, de azzal a kitétellel, hogy ha indokolt, az üzemorvos gyakrabban is elrendelheti azt. Úgy gondolom, hogy ha a dolgozók 10%-nál (több száz ember) már mérünk sokszoros határérték túllépést, akkor ez teljes mértékben indokolt. Vajon elrendelték?
Aztán mi a helyzet a kockázatértékeléssel, a munkahigiénés mérésekkel? Egyértelműen fel lett tárva az elszívó rendszer hibája már a kezdetekkor, számos akkreditált mérési jegyzőkönyv állt rendelkezésre az évek során, amely bizonyította, hogy a cég semmit nem tett a rákkeltő kockázat csökkentése érdekében. Ilyenkor mit csinál a szolgálat? Vállat von, hogy nem az ő dolga? Hány munkavédelmi hatósági eljárást indított a foglalkozás-egészségügyi szolgálat a munkahigiénés mérések elégtelensége miatt?
Felmerül bennem a kérdés, hogy a dolgozókat vizsgáló orvosok jártak-e egyáltalán bármikor a gödi Samsung gyárban? Ismerték-e a munkakörülményeket? Egyáltalán foglalkozás-orvostan szakorvosok voltak? Reméljük, ezekre a kérdésekre majd valamikor választ kapunk, bár -tapasztalataim alapján- erre csak bírósági eljárások során szokott fény derülni.
Az már köztudomású foglalkozás-egészségügyi berkekben, hogy vannak “pecsételő” orvosok (talán egyre kevesebben), akik vizsgálat nélkül is simán kiadják az alkalmasságit bárkinek. Gyakorlatilag kéthetente lepődik meg valaki nálam, hogy tényleg meg is lesz vizsgálva. De hogy vegyipari gyártó esetében is hasonló színvonalú szolgáltatás legyen, az még nekem is új.
Miért emlegettem az etikát?
A közfinanszírozott egészségügy minden területén végtelenül kiszolgáltatott helyzetben dolgoznak az egészségügyi dolgozók, ismerős a helyzet mindenkinek, mikor már nincs elég orvos, ápoló, mindenki túlhajtott, kimerült, nem szakember foglalkozik a sürgősségin a beteggel, és csak bízunk abban, hogy egyszer majd valami csoda folytán jobb lesz. Magától még sosem lett jobb. Csak akkor lesz, ha kiállunk magunkért és a betegeinkért. Meg kell húzni a határt, hogy mikor nem vállalható fel a helyzet, mikor állunk le a munkával, mert az már a betegeket veszélyezteti. Az elmúlt évben is több száz esetben állt le az ellátás sok helyen, mert nem volt elég ember az ügyeletek kiadásához, nem volt szakorvos, szakasszisztens. Nemrég a Szent Imre kórház orvosai intéztek ultimátumot az ellátás tarthatatlansága miatt, vagy épp a Nyírő Gyula kórház pszichiáterei nem látják már biztosítottnak a betegellátás feltételeit.
A foglalkozás-egészségügyi szolgáltató adott esetben szintén kiszolgáltatott helyzetben van. Ha bejelent egy betegség-gyanút, azonnal kihívja a munkavédelmi hatóságot a munkáltatóhoz, ha sokat ugrál, előbb-utóbb szerződést bont vele a munkáltató, és keres mást. Nyilvánvalóan egy Samsung gyár több ezer dolgozójának foglalkozás-egészségügyi ellátása százmilliós üzlet is egyben, ahol az ember körültekintetően mérlegeli a lépéseit. A probléma akkor jelentkezik, mikor egy olyan döntési helyzetben, ahol több ezer ember ki van téve -a cég hibájából- rákkeltő kockázatnak, a mérleg egyik serpenyőjébe a betegérdeket tesszük, a másikba meg az üzleti érdeket. Mert ebben a helyzetben egy foglalkozás-orvostan szakorvos etikai szempontból csak egy dolgot mérlegelhet: a munkavállaló egészségét. Ha orvosként azt látjuk, hogy a cég a szakmailag megalapozott szakértői véleményünket figyelmen kívül hagyja, ha tudva és akarva nem tartja be a munkavédelmi jogszabályokat, akkor egyszerűen fel kell állni. Mert ha nem tesszük, akkor hogyan nézünk tükörbe? Azzal áltatjuk magunkat, hogy mi mindent megtettünk, amit lehet? Ennyire tartjuk magunkat, ennyit ér a szaktudásunk, a szakmánk? Etikai vétséget követünk el, ha szó nélkül hagyjuk az ilyen helyzeteket, ha asszisztálunk a ránk bízott munkavállalók egészségének károsításához.
Hogy az etikai kódex melyik pontját sértjük meg? Jelenleg egyiket se, de volt és lesz is olyan etikai rendszerünk, amiben az ilyen esetek nem maradnak következmények nélkül.