Az alábbi, dr. Papp Éva pszichiáter kollégánk tollából származó cikk eredeti címe „A budapesti pszichiátriai ellátás helyzete” volt. Mindazonáltal a helyzet sajnos általánosabb annál, mintsem hogy megálljon Budapest határainál: a problémák országosan jellemzőek, a pszichiátriai ellátás helyzete mindenhol komoly mélyponton van (a szerk.).
A budapesti pszichiátriai ellátás jelenlegi válsága már az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet (OPNI) bezárásával indult el (2007), amelyet követő években Budapesten folyamatosan szűkült a pszichiátriai fekvőbeteg ellátóhelyek köre. A Bajcsy-Zsilinszky Kórház, majd a Merényi Gusztáv Kórház pszichiátriai osztályának megszűnése tovább csökkentette a fővárosi ellátórendszer teherbírását.
A meglévő intézményekre ezzel párhuzamosan egyre nagyobb nyomás nehezedik. A járóbetegellátás kapacitásainak bővítése nem történt meg, így sok esetben azon páciensek ellátása is a kórházakra hárul, akik a szakrendelőkben nem jutnak időben ellátáshoz.
Mindez egy olyan időszakban zajlik, amikor a pszichiátriai ellátás iránti igény folyamatosan növekszik. A betegek száma emelkedik, miközben az ellátórendszerhez való hozzáférés és humánerőforrása tovább szűkül. Az országos adatok szerint mindeközben ma Magyarországon átlagosan hatóránként veszíti életét egy ember szuicidum következtében.
A szakemberhiány mára nem csupán szervezési probléma, hanem az ellátásbiztonságot közvetlenül veszélyeztető tényezővé vált. Ebben a helyzetben különösen súlyos következményekkel jár a Nyírő Gyula Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet körül kialakult válság. Kevesebb mint két év alatt legalább 15 pszichiáter szakorvos távozott, melynek hátterében döntően nem finanszírozási okok állnak, hanem a vezetési és működési gyakorlatokkal kapcsolatos, régóta fennálló szakmai és szervezésbeli konfliktusok. Eközben több más budapesti intézményben a túlterheltség már olyan mértékű, hogy kizárólag az akut, közvetlen veszélyeztető állapotú betegeket tudják fogadni, minden egyéb ellátási igény várólistára vagy ellátatlanságra kényszerül. Van olyan osztály, ahol az ügyeleti feladatot a kórház egyéb osztályáról (pl fülorrgégészet) áthelyezett orvosok bevonásával oldják meg.
Az OPAI-ba vezényléssel, a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórházba centrumkórházon belüli áthelyezéssel próbálták első körben megoldani a kapacitáshiányt. Több esetben is előfordult, hogy kollégákat így helyeztek/vezényeltek vissza olyan munkahelyre, ahonnan épp előtte mondtak fel a fent említett körülmények miatt. A Szent Imre Egyetemi Oktatókórház pszichiátriai osztálya immár négy éve nem jutott forráshoz érdemi felújításra, emiatt csak részlegesen működik, csökkent ágyszámmal. Ez nemcsak az adott intézményben okoz ellátási nehézséget, hanem közvetlen többletterhet ró a többi budapesti pszichiátriai osztályra is.
A Magyar Orvosok Szakszervezetének elnöke Dr Srádi Péter, aki egyben a helyi szakszervezeti csoport vezetője is, arról írt közleményében, hogy az egyeztetések nem vezettek eredményre, a korábbi orvos-elvándorlás következtében a jelenleg még maradó orvosok terhelése olyan mértékűvé vált, ami a betegbiztonságot veszélyezteti.
A Magyar Pszichiátriai Társaság több alkalommal jelezte a kialakult helyzet súlyosságát, azonban nem alakult ki érdemi szakmai párbeszéd a döntéshozatal szereplőivel. Nyilvános állásfoglalásban jelezte, hogy a Nyírő Gyula OPAI működésével és vezetésével kapcsolatban olyan szakmai és szervezeti aggályok merültek fel, amelyek az intézmény stabilitását és szakmai hitelességét érintik. A Társaság egyeztetéseket kezdeményezett a döntéshozókkal, és konkrét szakmai javaslatokat fogalmazott meg a budapesti ellátás stabilizálására, azonban ezek nem vezettek érdemi megoldáshoz.
A Magyar Addiktológiai Társaság külön is felhívta a figyelmet arra, hogy az addiktológiai területen az elmúlt két évben jelentős személyi és tárgyi kapacitásvesztés történt. A pszichoterápiás részlegek működése ellehetetlenült, a szakmai minimumfeltételek több ponton sérültek, a korábban stabil programok személyi feltételei megbomlottak.
A kialakult helyzet kezelése érdekében első körben a budapesti osztályvezetők egyeztetéseket folytattak az Országos Kórházi Főigazgatósággal. A tárgyalások során felmerült az ellátási területek módosításának lehetősége is, azonban érdemi, fenntartható megoldás nem született. A jelenlegi rendszerben nincs olyan pszichiátriai osztály Budapesten, amely rendelkezne szabad kapacitással újabb ellátási területek átvállalására.
Az elmúlt időszak eseményei következtében a budapesti pszichiáterek körében példátlan együttműködés alakult ki a Magyar Orvosi Kamara közreműködésével. Az elmúlt hetekben két alkalommal is sor került online egyeztetésre, mely során volt, hogy több, mint 100 fő vett részt. A fővárosi ellátásban dolgozó kollégák – intézményi hovatartozástól függetlenül – közösen fogalmazták meg az akut problémákat és az azonnali intézkedés szükségességét. Első egyeztetés során döntés született az ÖVT felmondásáról, mint lehetséges pressziógyakorlás a fenntartó felé. A jelenlegi állapot súlyosságát talán semmi nem jelzi jobban, mint hogy a budapesti pszichiáterek példátlan gyorsasággal és széles körű szakmai konszenzus mellett döntöttek a közös fellépés mellett az ellátásbiztonság megőrzése érdekében. Az ügyeletet ellátó pszichiáterek döntő többsége egyetértett az ÖVT felmondásával, mint közös nyomásgyakorlás eszköze, valamint a válaszolók egy jelentős hányada vezénylés esetén a felmondást is kilátásba helyezte.
A második online egyeztetés során ezek alapján eldőlt, hogy az egységes fellépés részeként az akut problémák rendezéséig a budapesti pszichiáterek döntő többsége 2026. március 31-i hatállyal megszünteti az önként vállalt többletmunkát, aminek következtében a legtöbb budapesti pszichiátriai osztályon ellehetetlenül áprilistól az ügyelet kiállítása. Ezen felül a kollégák közösen megfogalmazták a helyzet rendezéséhez szükséges minimális lépéseket.
Mind az ágazatvezetést, mind az érintett kórházak főigazgatóit erről a kamara levélben értesítette, amiben részletezte a megfogalmazott elvárásokat, melyek a következők:
1. A Nyírő Gyula Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet (Nyírő OPAI) élére nevezzenek ki egy olyan vezetőt, aki képes helyreállítani a szakmai bizalmat és stabilizálni a működést.
2. 2026 márciusától valamennyi pszichiátriai ügyeleten biztosítsák a szakorvosi jelenlétet, szükség esetén külső szerződéssel.
3. A budapesti pszichiátriai ellátórendszert szervezzék újra, dolgozzanak ki humánerőforrás-stratégiát, és a régóta halasztott infrastrukturális fejlesztéseket ténylegesen kezdjék meg.
Miközben hosszabb távú reformokra van szükség, az azonnali működési zavarok haladéktalan kezelést igényelnek. A jelenlegi helyzetet azonban az OKFŐ nem a szakma bevonásával, a korábbi tömeges felmondást okozó tényezők kiiktatásával, esetleg plusz ösztönzőkkel próbálja megoldani. Az elmúlt időszakban szinte minden érintett osztályon alapvetően presszióval, vezényléssel, néhány esetben egyéb nyomásgyakorlással, esetleg az átvezényeltek számára időszakos többletjuttatás illetve a régóta elmaradó intézményi felújítások ígéretével próbálják a helyzetet rendezni. A további szakorvosok felmondását, munkahelyváltását azzal próbálják megakadályozni, hogy a jelenleg is krízissel küzdő pszichiátriai osztályokon létszámstopot vezetnek be, aminek következtében várhatóan a magánszektorba történő szakemberáramlás fog fokozódni.
Az osztályokkal történő külön egyeztetések és a leírt nyomásgyakorlások hátterében sejthető az a szándék, hogy a korábban sosem látott szakmai összefogást meggyengítse és ezzel a közösen megfogalmazott elvárások teljesítése elkerülhető legyen. Azonban az átvezénylések csak pillanatnyi megoldást jelentenek. Rendszerszinten, hosszútávon az ellátás biztonságát nem oldják meg.
A jelenlegi folyamatok nem egyszerű kapacitásproblémát jeleznek, hanem a budapesti pszichiátriai ellátórendszer működőképességének határait. Összességében pontos lenyomatát adják annak a sajnálatos szemléletnek, amely szerint a mentális betegségek továbbra sem jelennek meg valódi egészségpolitikai prioritásként. Mindeközben a kezeletlen vagy elégtelenül ellátott pszichiátriai kórképek súlyos egyéni, családi és társadalmi károkat okoznak: rontják az életminőséget, növelik a halálozást, az öngyilkossági kockázatot, és jelentős terhet rónak az egészségügyi, a szociális ellátórendszerre és végső soron a gazdaságra is. Ennek figyelmen kívül hagyása nemcsak szakmai, hanem társadalmi szinten is súlyos következményekkel jár.
dr. Papp Éva