Pályázat – vállalkozói jogviszony keretében betöltendő házi gyermekorvosi tevékenységre

Az ellátandó feladatkör:

Göd Város II. számú házi gyermekorvosi körzet feladatainak területi ellátási kötelezettséggel történő végzése.

A feladat ellátásának helye:

Címe: 2132 Göd, Kisfaludy utca 7.

Pályázati feltételek:

– büntetlen előélet,

– magyar állampolgárság, vagy külön jogszabály szerint a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező, illetve letelepedett státusz,

– orvosi munkakör betöltésére való egészségügyi alkalmasság,

– Országos Kórházi Főigazgatóság által vezetett működési nyilvántartásba bejegyzett státusz megléte,

– a háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi tevékenységről szóló 4/2000. (II. 25.) EüM rendelet szerinti szakképesítés megléte, továbbá az önálló orvosi tevékenységről szóló 2000. évi II. törvény, az önálló orvosi tevékenységről szóló 2000. évi II. törvény végrehajtásáról szóló 313/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet előírásainak való megfelelés.

A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:

– részletes szakmai önéletrajz,

– motivációs levél,

– iskolai végzettséget, szakirányú képzettséget tanúsító okirat másolata,

– egészségügyi alkalmasságot igazoló okirat másolata,

– három hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány,

– Magyar Orvosi Kamarai tagság igazolása,

– a pályázó nyilatkozata arról, hogy a pályázati anyagban foglalt személyes adatainak a pályázati eljárással összefüggő kezeléséhez hozzájárul,

– a pályázó nyilatkozata arról, hogy a pályázati eljárásban részt vevő személyek a pályázati anyagot megismerhetik, és abba betekinthetnek,

– a pályázó nyilatkozata arról, hogy a pályázat elbírálását zárt ülésen kéri, vagy hozzájárul annak nyilvános tárgyalásához.

A pályázat benyújtásának határideje:

04. 15.

A pályázat benyújtásának módja:

– postai úton, egy példányban, zárt borítékban Gödi Város Önkormányzata részére címezve (2131 Göd, Pesti út 81.). A borítékon kérjük feltüntetni: “II. számú házi gyermekorvosi körzet pályázata”,

– személyesen a Gödi Polgármesteri Hivatalnál (2131 Göd, Pesti út 81.),

– elektronikus úton a varoshaza@god.hu e-mail-címre történő megküldésével, a tárgy mezőben kérjük feltüntetni: “Pályázat – II. sz. házi gyermekorvosi körzet.”

A pályázat elbírálásának határideje:

A pályázat benyújtásának határidejét követő képviselő testületi ülés. A képviselő-testület fenntartja magának a jogot, hogy a pályázatot eredménytelennek nyilvánítsa.

A munkakör betölthetőségének időpontja: a döntést követően azonnal.  A praxist betöltő orvos részére az önkormányzat szükség esetén szolgálati lakást biztosít.

A praxisban ellátandó lakosságszám: 1834 fő

Facebook
LinkedIn